Edzettem és szaunáztam, előtte persze nyavalyogtam, hogy nincs kedvem/erőm, nem tudom, mért nem tudom kihagyni ezt a lépést.

45 percet tapostam, meg emelgettem a lábam a fej nélküli, nagyhasú emberke formájú lábemelő gépen, már a látványtól is izomláz lett a hasamban.

A szaunában egy párocska ecsetelte, hogy mit főznek este, a végén már annyira hangosan korgott a gyomrom, hogy inkább gyorsan kimentem, és megvettem az esti salátának valót.

Közben azon morfondíroztam, hogy ez pont egy olyan semmittevős nap, mint mikor fősulis voltam. Akkor is több időt töltöttem az edzőteremben, mint órákon, és a szaunában mindig rámtört a fogadkozási hajlam, hogy ezentúl bejárok, megírom az angolleckét, előre tanulok a vizsgákra, és egyáltalán, lelkesedni fogok. Ez valahogy nem jött aztán mégsem össze.

Most is jöttek volna ezek a gondolatok (találjak már olyan munkát, amit szeretek stb), de aztán próbáltam inkább nem nyomasztani magam, inkább rátértem a mit főzzek vacsira-kérdéskörre.

Olyan jó, hogy van kinek!