Megígértem magamnak, hogy elmegyek ma futni. Lassan sötétedik, indulni kéne... ejjj de elnehezültem... inkább elmesélem, mennyre várom már a választásokat! Vagy legalábbis a kampánycsendet.
Történt ugyanis, hogy miután a buszmegállóban rideg és közönyös pillantásokkal elriasztottam a Horváth Csaba feiratú szatyorral közelíteni próbáló MSZP-s kampánymunkásokat, felszálltam a dugig zsúfolt 11-es buszra (hé Csaba! Járatsűrítés, hmmm?), majd leszállva hazabandukoltam a kertkapuig. Gyanútlanul kinyitottam a postaládát a megszokott mozdulattal, és kizúdult belőle egy hatalmas mennyiségű színes papír, mind valamelyik pártot vagy annak képviselőjét próbálta rokonszenvessé varázsolni (bah! ezek nem hallottak még cinizmusról?). Felnyaláboltam a köteget,és próbáltam vele elegyensúlyozni a kukáig, de azt vettem észre, hogy egy-egy darab folyton kicsúszik a kezemből, és hajlonghatok érte (csak nem szemetelek a kertemben! Pláne veszélyes hulladékot!).
Az az egy vigasztalt, hogy mindenki földre került egyszer. Ebből a tanulság, hogy Dávid Ibolya, Horváth Csaba és a Fidesz egyazon mértékben le vannak ejtve.
Megnyugtatásul közlöm, hogy megyek szavazni, csak ez a "le van ejtve" kifejezés nem ment ki a fejemből, így kénytelen voltam hozzá egy kis történetet kanyarítani.
Futás!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.