Átköltöztünk a hétvégén. Költözni nem túl kellemes dolog, ha valaki esetleg nem tudná. Ha a saját otthonodba mész, az sokat lendíthet a dolgon, de amikor albiből albibe, akkor számos váratlan nehézséggel találhatod szembe magad. Az ujjnyi vastagon álló kosz nem okoz meglepetést, bizony neki kell esni. Aztán amikor rájössz, hogy a tulaj tárgyai miatt a saját cuccod be se fér a szekrénybe, akkor már homlokráncolva hívod a házinénit. Aki készségesen megígéri, hogy elvisz mindent, csak készítsük össze. Ekkor még nem találkoztál szembe a jó állapotban lévő, királykék télikabáttal, ami az egyik szekrényben lóg (Kedves le is volna a következtetést, hogy ez bizonyára finom utalás a téli fűtés nem kielégítő minőségére...). Ezen a tortán sok hab van. Mint például a szobánként mindössze 2 (!) db konnektor, valamint a vécé, ami egyben bidéként is funkcionál. Ez a következőképp néz ki: mikor rácsüccsensz a vadiúj ikeás ülőkére (mégse ülünk a néniére), beöntés-szerű érzést tapasztalsz, ami deréktájon ér, és onnét csöpög lefelé. Felnézel, és látod, hogy csöpög a tartály. Telefon Néninek, aki ekkor már kevésbé készséges, és feltételezi, hogy Te rontottad el, mert túlságosan megrángattad. De aztán megegyezel vele, hogy fizeti a javítást, de csak a hétfői tarifát, mert hétvégén drágább. Ekkor választás elé kerülsz: hétfőig hátmosás-bidé, vagy kőkorszaki lavoros módszer. Ma jön a vízszerelő (bár épp az imént mondta le), szerzünk néhány hosszabbítót, és néni felpakolja a háztartását. Szóval a kezdeti nehézségeket leküzdjük, aztán pöpec lesz, mert jó helyen van, jó a beosztása és ehhez képest normális az ára (ami egy vicc, hogy ez normális, de a piac diktál...)