Igazából teljesen készen vagyok. Ez uncsi téma, de má' mindegy, mert már úgyse olvas szinte senki. Különben is, kedves blog, azért hoztalak létre, hogy fossam beléd a szót, meg minden egyebet, ami nekem jól esik (ez már kicsit olyan baszd meg a fűnyíródat-hozzáállás).
Szóval az a lényeg, hogy eddig hittem benne, hogy ha az ember teszi a dolgát és lelkiismeretes, és normális a hozzáállása a világ dolgaihoz, akkor olyan nagyon nagy baj nem érheti. Most meg azon spekulálok, hogy miből lesz kifizetve az albérlet azokban a hónapokban, amíg nem találok munkát. Meg hogy mikor érkezik el az a pont, amikor sokkal lejjebb kell adnom a szintet, és bármit elvállalni, ami adódik, hogy legyen valamennyi bevétel. Két hete még el sem tudtam képzelni ezt a helyzetet. Eddig mindenféle hitegetéssel próbált maradásra bírni a főnök, mert úgy vélte, kiaknázatlan képességeim vannak, amelyek egyszer még jól jönnek a vállalatnak, és jó lenne, ha addig kitartanék, mert az hű de meg fogja nekem is érni.
Még nincs végleges döntés, az is lehet, hogy maradhatok, de nekem például nem jár végkielégítés, és nem vagyok senkinek a senkije, úgyhogy hátrányos a helyzetem. És bárki, bármikor idekerülhet.
Egyről a kettőre szeretnék jutni, ehelyett a nulla felé tendálok. Valamit nagyon rosszul csinálok.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.