Megtaláltam a közel tökéletes metaforát a munkahelyemre. Legoland. Vagy esetleg EGOland...
A lényeg, hogy van egy hatalmas óriásbébi, aki kapott egy nagy várost legóból felépítve. A gyerek pedig összevissza pakolja a kockákat, hol ledönt valamit, hogy megpróbál egymásba nem illő darabokból tornyot építeni, néha alulra teszi a legkisebbet és rá a nagyokat, ezért ledől vagy inog, amitől mozog a föld.
Van, hogy nincs kedve játszani, vagy négykézláb végigmászik az egészen, ha a szoba másik felén valami érdekesebbet, csillogóbbat talál. Ilyenkor kidől pár legóember. Vagy visszateszi őket, vagy nem, esetleg hisztisen odébb dobja.
Néha egész pofás építményeket is csinál, mindenesetre jól szórakozik.
Nem akarok már legóember lenni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.