Az úgy volt, hogy békésen ücsörögtem a vécén a kedvenc Nők Lapjámmal, miután előkészítettem a lecsónak való paprikát. Kicsit álmos voltam, így megdörgöltem a szememet, hogy jobban lássam a cikkeket. Ekkor mintha kést szúrtak volna a szemembe. Biztos voltam benne, hogy megvakulok, ennyire még sosem csípett semmi.

Az első számú probléma volt, hogy hogy hagyom el a toalettet; törölni ugyebár muszáj,  de ha ott is csípni kezd, azt nem élem túl. Így aztán hunyorogva-könnyezve megoldottam a bal kézzel törlést, majd rekedten (a hangom egy mutáló kamaszéhoz hasonlít) visongani kezdtem Barátnőmnek, meg-megszakítva egy-egy köhögőrohammal, hogy megvakulok.

Beparancsolt a kádba, lemosta szappannal a kezeimet, aztán szemmosásra kényszerített (csodálom, hogy nem állta meg röhögés nélkül, ahogy egy szál semmiben, harákolva-vonyítva mosom 1 ujjal a szememet). 

Aztán hirtelen jobb lett, ha már ott voltam, hajat is mostam.

Mindjárt kész a lecsó.