Nos. Visszaolvastam az idei évemet, és összefoglalva, az alábbi dolgok voltak velem idén:
Baszottkurvasokat dolgoztam. Az év első felében különösen, és közben nagyon rossz volt, mert mindeközben súlyos lelki terror alatt álltam, megbecsülést nem kaptam. Emiatt sokat picsogtam, mert egyáltalán nem tudtam kezelni a helyzetet. Az év második felére megszűnt a terror, mivel a kiváltó személyt áthelyezték, és azóta sokkal boldogabb és kicsit kövérebb vagyok.
Sokat ittam. Főleg Irsai Olivért meg Bacardit. Nyilván az előbbiek miatt.
Rengeteg L word-öt néztem. Meg más sorozatokat is, úgy mint Glee, Vészhelyzet, Melrose Place. Megasztár-rajongó voltam.
Rajzoltam pár képrejtvényt, ami pozitív fogadtatásban részesült általatok.
Nem utaztam szinte sehova (céges Bécs és Varsó nem számít).
A háziállataink száma végeredményben nem változott a 2009-es állapotokhoz képest, az összetétele viszont igen: megvásároltuk Endrét, a tengerimalacot, és meggyászoltuk Tódort, a papagájt. A konstans elem Tilla, aki már 12 éve állandó.
Az évet egy tartalmas, mozgalmas téli szünettel fejezem be, hogy feltöltődve, kiegyensúlyozva elkezdhessek holnap egy sokkal-de-sokkal jobb évet. Siker, csillogás, Amerika, London, Párizs.
BÚÉK.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
166396 2011.01.02. 12:35:34