Hogyan lehet ugyanazt a nyakláncot odaadni ugyanannak a személynek kétszer úgy, hogy mindkétszer örüljön (másodszor jobban)?
Az történt, hogy hozott nekem a jézuska egy swarovski nyakláncot, amire már régóta vágytam. Sokat hordtam, de amikor éppen nem, akkor szokásomhoz híven lebasztam az asztalra vagy valahová. Barátnőm szólt, hogy jobb helye van a dobozában, igazat is adtam neki, és rászoktam a dobozban tartásra (dobozostul asztalra baszásra).
Ma reggel szerettem volna felvenni. Gondosan hozzá öltöztem, aztán mikor már 10 perce el kellett volna indulnom, eljutottam a nyakláncig. Nem találtam. Barátnőm kezdett furán nézni, ekkor éreztem, vmi nem stimmel. Megkérdezte, a dobozában volt-e, mert ő azt bizony kidobta a múlt héten.
Könnyes szemmel elindultam, és egész nap kurva ideges voltam (hogy lehet egy swarovski nyakláncot kidobni?), de nem szóltam semmit, hát nem direkt csinálta. Ezen Barátnőm megsértődött, hogy nem is sajnálom azt a nyakláncot, biztos nem is tetszett igazán.
Estére eljutott odáig, hogy szerinte ő megnézte a dobozt és üres volt. Úgyhogy elkezdtük keresni, és - innét már kitalálható - Barátnőm megtalálta a szokásos asztalra baszva, valami alá bemászva.
Sírtam.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
166396 2011.01.16. 18:45:55