Nem lehetett kibújni, mikor a szomszédok megneszelték, hogy hazamentünk anyáknapjázni. Áthívtak, hogy megnézzük a teljesen érdektelen, pufók csecsemőt, aki 4 hónapja született, és már csekkoltuk a facebookon, hogy tényleg tiszta apja, és ez nem bók. Úgyhogy menni kellett, gondoltuk O-val, letudjuk 5 perc alatt.
Mikor beléptünk a szomszéd lakásba, meglepetten láttuk, hogy ott az egész pereputty, megszámlálhatatlanul sokan, ismeretlenek is, és mindenki ránk nézett hirtelen. Ettől annyira zavarja jöttünk, hogy miután én szépen ügyesen bemutatkoztam, O is igyekezett követni a példámat, de annyira sikeresen, hogy ő is az én nevemet mondta. (Mondjuk hasonlítunk egymásra, de azért a keresztnevünk különbözik.) Meg is jegyezte valami nagynéni, hogy téged is így hívnak?? Próbáltunk röhögve mentegetőzni, aztán álltunk pár percet megilletődve az ágy lábánál, dearanyosozva, majd gyorsan elbúcsúztunk, és hogy mondjak én is valami kedveset, megjegyeztem, hogy úgy emlékeztem, sokkal nagyobb ez a lakás.
Szerintem többet nem hívnak.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.