Eddig ez a nap kiérdemelte a "szürreális" címkét. Barátnőm dolgozik, de legalább dupla pénzért, én itthon dolgozom, szabad akaratomból, hogy a hét hátralévő napjain ne kelljen éjszakázni, nem is ez a lényeg. Félúton vagyok ma a multi-katona és a bolond öregasszony között. Olyan feladatom van, amit évente egyszer kell, és nekem ez már a harmadik, de eddig mindig beletört a bicskám, mert szerintem harmatgyengék hozzá a képességeim, nem kell például képrejtvényt rajzolni, hanem csomót számolni, ráadásul nem valósakat, hanem egymásnak megfelelőket (cinkosan kacsint), és értem én, csak nem tudom követni, és ez megalázó, főleg ugye ennyi idősen, dehát ha a céges autóba be bírok ülni, akkor ezt is meg kéne bírni csinálni, viszont én - tapasztalatból - nem hiszek magamban, amitől - tapasztalatból - nem lesz jobb.
A bolond öregasszony (a másik énem) pedig elment egyedül sétálni, faleveleket rugdosni, majdnem fagyit is evett abban az állítólag jó fagyizóban, ami közel van, de még sosem próbálta, de a bolond öregasszonynál nem volt pénz, mert nincs mindig fogyasztásra felkészülve (nem úgy, mint bezzeg a mai fiatalok), és a bolond öregasszony dúdolt is, és azt képzelte, kutyát sétáltat és nyugdíjas, és boldog volt. Persze azért volt boldog, mert tudta, hogy igazából nem öregasszony, és nem kell minden nap kutyát sétáltatni, és nincs egyedül a világban, csak ma, napközben, kivételesen.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.