Az előző előtti bejegyzésben leírt optimista gondolatok ma komolyabb pofont kaptak. Pedig semmi rendkívüli nem történt, csak egy kedélyes munkahelyi ebéd, ahol a férfi kollégák elkezdték, hogy "a buzik betegek", meg hogy az emberek 95%-a "normális, a maradék 5% pedig viselkedjen úgy, ahogy ezt a többség elvárja, és alkalmazkodjon. Aztán jött az a rész, hogy "ráadásul jogokat akarnak, például felvonulni", meg hogy undorítóak. Ez a téma hetente előjön, és a korlátolt agyukban nyilván nem merül fel, hogy mennyire bánt, amit mondanak. Jobb pillanataimban nevetek magamban, hogy azt hiszik, én is "normális" vagyok, mert ugye a sztereotípiák szerint annak nézek ki, de ma éppen nagyon nehezen viseltem. (Arról ne is beszéljünk, hogy vajon mekkora érdeklődést mutatnának a hálószobánk iránt. Csak hogy megnézzék, tényleg "betegek" vagyunk-e.)

 Szóval egy pillanatra eljátszottam a gondolattal, mint már olyan sokszor, hogy tiszta vizet öntsek a pohárba, egyrészt azért, hogy lássam az elképedt arcokat, másrészt mert hátha leszállnak a témáról.

Fel nem fogom amúgy, hogy miért kell ezen a témán ennyit gyűlölködni. Mitől félnek? Én speciel tőlük. Ezért maradok a szekrényben.