Minden héten kibabrálok magammal valamilyen formában. A múlt héten ugyebár lemerítettem az aksit, most meg olyat tettem, amit még sosem: elhagytam a telefonomat. Az benne a szép, hogy céges telefon volt, amit utáltam, de persze nem így akartam tőle megszabadulni, főleg mert arra számítottam, hogy akkor majd kapok egy még rosszabbat.
De ehhez képest annyi volt a reakció a főnököm részéről, hogy "ja, már megijedtem, hogy az autót törted össze, kit érdekel a telefon". És hogy milyet szeretnék helyette.
És olyat kapok helyette, amilyet szeretnék. Értitek, pedig gondatlanul elvesztettem. Hát ennyire igazságos az élet. (Semennyire.) Lehet ennek néha örülni is.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.