Ballag a medve

Hálistennek elérkeztünk az év utolsó napjához, innét már csak felfelé vezethet az út. Nincsenek túl nagy elvárásaim 2014-re, már az is minőségi változást jelentene, ha jövőre nem veszíteném el egyik szervemet sem, urambocsá ne is kelljen kés alá feküdnöm. Persze, tanulságos egy ilyen műtét, nincs is azzal baj, ha az ember megismerkedik a beöntés, katéter, branül és egyéb fogalmak gyakorlati hasznával is, előbb-utóbb valószínűleg senki nem ússza ezt meg, ráadásul a páros szervek simán átveszik egymás szerepét, no para. Sokkal rosszabb volt a lábadozós 1 hónap, amikor itthon feküldtem, és depressziósan L word-öt néztem, gyakorlatilag ezzel telt az egész március, ennél tényleg jobb még a munkahelyi stressz is. Kezdhettem volna magammal valami értelmeset, pl. elolvashattam volna néhány könyvet, de képtelen voltam.

Jut eszembe munkahelyi stressz, abból is jutott bőven, bár sokkal jobb fajta, mint a korábbi években, mert nem a saját képességeim iránti kételyeimből fakadó önmarcangolást végeztem, hanem csak bekerült pár szög a munkahelyem koporsójába, azaz közelebb kerültem a létbizonytalansághoz. De ez nem biztos, mivel ugye bizonytalanság, tehát az is lehet, hogy minden marad, ahogy volt. Lófasz se tudja.

Mi volt még idén? Magamhoz képest rengeteget konfrontálódtam, csalódtam fontos emberekben, például mást gondolok az anyukámról, mint 1 évvel ezelőtt, lehet persze, hogy ideje volt már átállni a felnőttek népes táborába, de szomorú dolgok ezek, leírni is szomorú, gondolni is rá.

Jó dolgok is voltak, nyaraltunk, tengereztünk (kétszer is!), balatonoztunk, korcsolyáztunk, futottam, kangoo-ztam, nem híztam nagyon el idén sem, a hajamat egyre sűrűbben festem, lett egy nagyon menő kordgatyám (by Jézuska), és igazából minden nagyon életszerű.