Endre, a tengerimalac így, fogatlanul nem nagyon tud egyedül enni. A szénát valamennyire képes megcsócsálni, így éhen halni nem fog, de az a probléma, hogy az alsó metszőfogát kurtították meg, amit mintegy csipesz alsó száraként használt, hogy megfogja a táplálékot, és betolja az arcába. Na ez most nincs, és értelemszerűen harapni sem tud semmiből sem.
Hosszas kísérletezés után rájöttünk, hogy a gyufaszál nagyságúra vágott uborkát, ha megfelelő szögben, oldalról, ideális sebességgel toljuk neki, akkor egy idő után elkapja a menetet (mint egy csavar, ami elkezd betekeredni), és nagyon lassan, de meg tudja enni. Ha a darabka egy kicsit kisebb, akkor nincs elég tartása, és lehajlik, nem marad meg a szájában. Ha túl nagy, akkor pedig hiába próbálkozik, nem tudja megenni. Ráadásul elég önérzetes az állat, ha 2-3 alkalommal nem tud megenni valamit, akkor megsértődve odébb megy, és csak néz szomorúan, éhezve. Továbbá, mivel folyton éhes, és térfogatra is elég sok ételt szokott megenni (napi 2 paradicsom, vagy ennek megfelelő mennyiségű uborka, plusz száraz táp plusz széna), gyufaszálakból ez elég lassan jön össze.
Ennél a szoptatás sem lehet sokkal bonyolultabb.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.