Van abban valami nosztalgikusan zavarba ejtő, ha az ember Parndorfban mászkál, vásárlás tényére utaló zacskókkal megpakolva, és közben sunyiban, alufóliából szendvicset eszik.
Eszembe jutott, mikor, kb. '90 körül, életemben először Bécsben voltunk a családdal, és egyrészt nem tudtam felfogni a játékboltok színes kínálatát (Barbie minden mennyiségben, Polly Pocket ami máig a kedvencem, ezer féle My Little Pony), másrészt pedig McDonalds, ahol üdítőt nem vettünk, hanem nagymamám elővette a műanyag citromleves flakont, amiben házi készítésű málnaszörp volt. Gondolom, engem ez akkor még nem zavart volna, de valamelyik szülőm feszengett emiatt, amiből mintha én is érzékeltem volna valamit.
Szóval, Parndorfban is valami ilyesmi volt, mert azt mégse írhattam magamra, hogy emberek, ki tudom fizetni a nordsees szendvicset is, nem csak a nike cipőt, csak ugye a speciális diétám miatt lassú felszívódású szénhidrátot kell ennem, azt meg nem nagyon árulnak itt.
A málnaszörp is jól jött volna azért, xilittel mondjuk.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.