2006.06.06. 16:03 dormany
Hosszú hétvége
Annyira, de annyira jó volt a hosszú hétvége! Már pénteken sem dolgoztam, hanem meglátogattam a régi munkahelyemet. Nagyon jó érzés volt, lazák, kedvesek, közvetlenek, viccesek. Itt egyiket sem érzem még, de én sem oldódtam még fel teljesen, szóval valahol rendben van ez talán. Mindemellett tényleg élvezem, hogy nem unatkozom, sőt, még okosodom is.
Visszatérve a hétvégére: jókat főztem (persze semmi komoly, de tényleg ehető lett minden), Kedves is, csinált nekem tojásos nokedlit. A tojás mennyiségén tanakodtunk egy kicsit, mert feltett szándékunk volt, hogy a végeredmény különbözzön a rántottától. Amúgy ezt az ételt azoknak ajánlom, akik imádnak rejtett felületekről odaszáradt tésztát kapargatni, és 4-5 edényt napokig áztatni és súrolni felváltva. Azoknak marhára megéri!
Mulattunk is kicsit, és tegnap véletlenül megittunk egy fél üveg tequilát. Drágám még erre is hajlandó, csak ne kelljen tanulnia...
Megnéztük a gésás filmet, és nagyon tetszett. Persze halivúdi sztori, a vége nagyon édeskés, de jól esett a lelkemnek! Szép képek, szép szereplők, szóval korrekt darab. A regényt olvastam anno, mikor megjelent, és persze nem én lennék, ha nem tenném hozzá: a könyv jobb volt. De a film se kutya!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.