2007.02.27. 16:06 dormany
Melankólia
Csendes, komoly, ünnepélyes szomorúságot érzek. Néha azt gondolom, kéjesen mártózom az ilyen szituációkban, ha adódnak... Megmagyarázom. Ez ugyanaz, amiért kikészít az olimpia is. Vége egy korszaknak a melóban. Rövid volt, de intenzív, szerettem (állítólag mert 9-re kellett csak járnom, szerintem pedig nem csak), sokat tanultam, okosodtam. És most búskomor búcsút vettem, és biztosan rossz lesz a következő cég. Hogy is jön ide az Olimpia, olyankor is meghatódom, vagy mi. Ezt próbálom párhuzamba állítani. Hogy imádok meghatódni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.