Egyre gyakrabban jut eszembe, hogy el kéne menni lángossütőnek, az tuti zsíros állás. Amúgy ma lehullott az első fej. Az egyetlen próbaidős kolléga. Holnap már nem kell jönnie. És mindenki örül, hogy nem ő az. Nagyanyám is hasonlóképpen gondolkodik, ha egy kortársa kilép az élők sorából. Szomorkodás helyett inkább valamiféle versenyszellem látszik rajta, hogy "naugye, őt is túléltem".