Megint a régi téma, kámingáut vagy sztéjing in. Egyszerűen nincs megoldási sémám ezekre a helyzetekre. Most megint az a kérdés, hogy kiterjesszem-e a „beavatottak” körét. Az egyik egy kolléganőm, akivel sokat dumálok meg hülyéskedek meg kibeszélük a kollégákat. Nyilván nem lesz soha a legjobb barátnőm, de most már zavar, hogy a „páromat” automatikusan „pasimnak” veszi. Miért hazudok neki? Hiába mondanám, hogy nem érdekel, ki mit gondol, magam sem hinném el... még mindig van bennem jó adag kisebbségi érzés, talán örökre lesz. De alapból nyílt és barátkozós vagyok (voltam), tehát vagy elmondom, hogy nem pasim van, hanem csajom, vagy zárkózott leszek, ha a haverkodás mélyül egy picit. Itt még az is hozzájön, hogy aki nem ismer annyira, az esetleg félreérti, vagy asziszi, hogy ráugrom, vagy nem tudom.

A másik meg a kiskori legjobb barátnőm, aki ismerni ismer, és nem fog semmit se félreérteni (újabban szoktunk msn-ezni). De itt meg az a plusz bonyolító tényező, hogy anyáink ismerik egymást, és sanda gyanúm, hogy anyám struccpolitikát folytat ezzel kapcsolatban, és nem örülne, ha mondjuk a közértben összefutva fura kérdéseket kapna a másik anyukától. Persze ez az én életem, de tekintettel azért csak kell lenni.