A fellengzős cím egy igazi, klasszikus balatoni nyaralót takar. Nagymamámé, aki ősztől tavaszig ott lakik. Télen pedig a pára meg a pókok veszik birtokukba. Nagyi 80 éves, és a kis birodalmát természetesen a saját képére formálta. Hogy úgy mondjam, oda még nem férkőzött be a fogyasztói társadalom. Szépnek nem nevezhető, és felettébb nehéz rendesen kitakarítani. Egyszer összeszámoltuk: a harmincvalahány négyzetméteren 8, azaz 8 db teljesen funkciótlan kisasztalka van. A falakat tányérok borítják, meg faliórák, és mindegyik jár, de mind más időt mutat. (Apukám szerint ez roppant praktikus, mert mindenki azt veszi figyelembe, amelyik neki épp a legkedvezőbb.) Van még sok-sok kis terítő (a kisasztalkákon meg a polcokon), a terítőkön vázák meg csorba hamutartók (senki sem dohányzik), a vázákban pedig többéves szárazvirág-csokrok. Ha túl közel megyünk hozzájuk, lehullajtják néhány alkatrészüket, úgyhogy reményteljes, hogy előbb-utóbb elfogynak. Nagyi nem enged semmit kidobni, vagy ha mégis, akkor azt többéves gondos, kidolgozott aknamunkának kell megelőznie. Tavaly például sikerült meggyőzni, hogy a konyharészben található szalmaszőnyeg, amin Bogáncs, a pulikutya feküdt (5 éves voltam, mikor Bogáncs jobblétre szenderült), felesleges, és nem is biztos, hogy tiszta. Mivel szemételszállítási nehézségek vannak, kitalálta apukám (akitől praktikus érzékemet örököltem - ő is egy kész ezermester), hogy elégeti a kert végében. Csakhogy menet közben kiderült, hogy nem egészen száraz. Úgyhogy pár órán át füstölgött, de nem akart hamuvá válni, így eloltottuk, majd a fél szőnyeget belegyömöszöltük a kukába. A ház szerves részét képezi a Sárga Csikó, ami egy 50 esztendős kerékpár. Ezzel szoktam nagy büszkén borzolni a kedélyeket a faluban, egyébként a legkényelmesebb bikickli, amin valaha ültem. Az újabb "közellenség" egy zsúrkocsi, ami állandóan szétesik- Az ajtó mellett van tartva összecsukva, és rendszerint szétcsúszik, hogy kellemesen át lehessen rajta esni. A lapja újabban felhullámosodott, úgyhogy teli poharat bajosan lehet csak rátenni. De Nagyi nem engedi kidobni, mindenféle kifogással áll elő, hogy nincs hová tenni, meg hadd "éljen még egy picit" (már tudom, a család melyik ágától örököltem a "ne dobjuk ki" gént). Hát itt voltunk szezonnyitó póktalanításon. Nem öltük meg őket, csak kitanácsoltuk a kertbe.