Nem volt könnyű, gondtalan élete. Nehéz sem; a kezdőcsomagot nyugodtan lehetett minimum korrektnek nevezni. Legalábbis a Sárát körülvevő környezetet. Szerető családot, biztos - sosem luxus - anyagiakat, az átlagosnál valamivel - sosem sokkal - jobb szellemi és testi adottságokat. Szerény, törekvő szülei stabil értékrendet véstek belé a maguk szelíd, de hatékony eszközeivel.
Ez az értékrend igen stabilnak bizonyult, gyakorlatilag lehetetlen volt a későbbiekben bárki által egy hajszálnyinál jobban módosítani. Emiatt gyakran megkapta, hogy makacs. Ezt - makacsságából kifolyólag - évekig nem volt hajlandó elfogadni. Később belátta, hogy makacs, de ez a belátás nála a rugalmasság csúcsát jelentette.
Sárát mindössze egy dolog aggasztotta, de az sem túlságosan: a fejében lakó kis állatka. A pontos méretét nem tudta, hiszen nyilvánvalóan sosem látta. Abból következtette ki, hogy az állatka kicsi, hogy a feje sem volt túlságosan nagyméretű.
Makinak hívta magában. Azért Makinak, mert az állatkát okolta makacsságáért, ami nem könnyítette meg az életét. Úgy képzelte, hogy Maki osztogat neki fura tanácsokat. Például hogy barátkozzon lányokkal. Később hogy legyen szerelmes lányokba. Tulajdonképpen mihelyt megszokta a gondolatot, Sárát ez sem izgatta különösebben. Sára értékrendjében a másság elfogadása is szerepelt, és ezt bölcsen kiterjesztette saját magára is.
A dolgok széleskörű elfogadása egyfajta lustaságot is jelenthet; legalábbis Maki gyakran célzott erre. Maki sokmindenre célzott, és ritkán voltak pozitív gondolatai. A dolgok rossz oldalát látta és láttatta. Maki megjelenése előtt Sára pont az ellenkezőjére volt hajlamos, még az esőt is szerette. Igaz, azt Maki is, mert illett az örökké borongós hangulatához. Talán az eső volt az egyetlen, aminek megítélésében egyetértettek.
Sára nem beszélt senkinek Makiról. Világosan látta, hogy ennek milyen következményei lehetnének. Arra gondolt, hogy gyerekkorában mindig is szeretett volna egy láthatatlan barátot, hát most megkapta…
De Makival egyre nehezebb volt kijönni. Sára értékrendjéhez képest egyre extrémebb dolgokat követelt. Kezdetben beérte annyival, hogy például horrorfilmeket nézetett Sárával, aki köztudottan nem lelte örömét az ilyesmiben; egy-egy jobban sikerült film után napokig szorongott.
Utána jött a szabotázs. Maki nem engedte, hogy Sára elvégezze a hétköznapi feladatait. Kezdetben csak késleltette, kritikus határidők előtt összezavarta, felkavarta az agyvizét, hogy Sára azt érezze, hogy szédül; se sosem annyira, hogy egyértelműen betegnek érezze magát, és orvoshoz forduljon, csak annyira, hogy levert legyen, ne tudjon koncentrálni, és még bűntudata is legyen emiatt.
Aztán arra is rávette Sárát, hogy egyre jobban elhanyagolja a külsejét: például ne mosson hajat (mikor eljött volna a hajmosás ideje, előtört a szédülésnek álcázott lustaság), ne vasalja ki a ruháit, ne használjon sminket sem.
Amikor Sára elvesztette az állását, elhagyta a barátnője és az otthona egy szemétdombbá vált, úgy döntött, elbánik Makival.
Hosszasan keresgélt. Végignézte az összes barkácsáruház szerszámosztályát. Végül egy piros nyelű, közepesen nehéz, tenyérbe simuló baltára esett a választása. Bankkártyával fizetett.
Filctoll volt otthon, valahol az íróasztal környékén, a kupac alján.
Letisztította a fürdőszobai tükröt, hogy biztosan jól lásson. Erősen koncentrált, megpróbálta elképzelni, hol járhat most Maki.
Úgy érezte, hogy a homloka belső felén telepedett le.
Akkurátusan szabályos, zöld színű X-et rajzolt a homloka közepére. Mindkét kezével megfogta a balta nyelét, az élével felfelé. Célzott.
A koponyája pontosan a zöld vonalak metszeténél nyílt szét.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.