Nem értem.
Adott az atomfos gazdasági helyzet, a munkanélküliség, az egyre nehezedő életkörümények, stb. Ebben a szituban is vannak azért üres pozíciók és álláshirdetések, pl. a cégnél ahol dolgozom. Ez a cég köztudottan jóhírű, az átlagosnál jobb munkakörülményekkel, juttatásokkal. Pályakezdők is jelentkezhetnek, ami szintén nem túl gyakori. És akkor a jelentkezők annyira ostobák, és annyira nem akarnak dolgozni, hogy az felháborít. Olyanokat mondanak, hogy "nem biztos, hogy ezt akarom csinálni, de kipróbálnám, legfeljebb továbbállok" (az interjún!), meg sorolják, hogy még mi az, ami miatt nem biztos, hogy ez nekik megfelel. Arról nem is beszélek, hogy egyáltalán nem néznek utána, mi a cég meg a pozíció, és amikor megmondják neki, hogy ez nem teljesen ugyanaz, mint amivel összekeveri (google bazdmeg, keressen rá), akkor közli, hogy végülis mindegy, mert hasonló (nem az). És akkor még vannak azok, akiket behívnak interjúra, és nem jelennek meg, nem telefonálnak, és nem veszik fel többé a telefont. Ezek többnyire életerős 24-25 éves emberek, akik valamiért jelentkeztek ide.
Mondjuk volt egy, aki betelefonált, hogy nem tud eljönni, mert fosik, gondolom, ő legalább igazat mondott.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.