Ma páratlan élményben részesültem: tanú voltam a bíróságon. Előre nyomasztott a dolog, aztán a vártnál még rosszabb élmény volt.
4 órányi várakozás után kerültem sorra, és eleinte rohadtul nem értettem, mit kérdez a bírónő (asse tudom, melyik az al-és melyik a felperes), és mindig visszakérdeztem, nehogy félreértsem és ne mondjak igazat és bilincsbe verve vigyenek el, és emiatt pofákat vágott a bírónő, mert csúszásban voltunk. Mintha nem miatta lettünk volna csúszásban (2 órán át olvasgatták a beadványokat, hogy képbe kerüljön).
Aztán azt csinálta, hogy elkezdtem válaszolni, és nem értem még a mondatom végére, de ő már diktálta a mondottak elejét a diktafonba. Emiatt persze nem hallotta, hogy mit mondtam a végén. Ekkor rájöttem, rövidebb mondatokat kell mondanom, különben megint csúnyán fog nézni. Ezután kezdtünk egy hullámhosszra kerülni szövegértés, mondathossz szempontjából, viszont csupa olyat kérdezett, amire nem emlékeztem vagy nem voltam benne biztos, mivel 2 évvel ezelőtti (céges) ügyről volt szó, és rohadtul nem emlékeztem, hogy kinek ki mikor mit mondott pontosan. Végig rettegtem, hogy hazugságon kapnak, pedig az elején megmondták, hogy azért szabadságvesztés járhat.
Szóval marha nyomasztó és ellenséges volt az egész, nem akarok több ilyet.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.