Nyilvánvalóan gyökér voltam, mikor elfejtettem lekapcsolni a kocsi lámpáját. Mentségem lehetne, hogy a másik kocsiban nem kell lámpát kapcsolgatni, de sajnos már a másik kocsi megléte előtt is notórius felkapcsolva hagyó voltam. Az aksi persze lemerült, úgyhogy rutinosan mentünk bika kábelt venni a praktikerbe. Nem sikerült beindítani, pedig a közeli bank biztonsági őre, aki meglátott minket szerencsétlenkedni, mikor kijött cigizni, állította, hogy neki is pont ilyen kocsija van, és ő is pont így csinálná.

Másnap visszatértünk, hogy újra próbálkozzunk, remélve, hogy kialudta magát a kocsi, és most majd szépen beindul. Útközben beugrottunk magunknak gyereknapi ajándékot venni. Én kaptam egy pulzusmérős órát, aminek nagyon örültem, mert így igazi modoros szigetkörfutó lehetek, aztán láttuk, hogy nem fog elindulni az autó, így hívtuk a Sárga Angyalt, aki mondta, hogy 30 perc múlva jön, és hogy elüssem az időt, elkezdtem beállítgatni a pulzusmérős órát. A bácsi viszont perceken belül megérkezett, és kiderült, hogy a vadiúj bika kábelünk szar volt, és másodpercek alatt bebikázta a kocsit, és csak tizenötezret kért, viszont ennyiért az Autóklub tagja lettem, és 1 éven belül 2-szer ingyér kijönnek, vagy mi, ami, ismerve a villanyfelkapcsolós szokásaimat, simán meg fogja érni.

A bepöccintett autóval ilyenkor menni kell vagy 30 kilométert, hogy magához térjen az aksi. Barátnőm vezetett, én meg az anyósülésen játszottam tovább a pulzusmérős órámmal. Kb. 10 percig tartott, míg magamra tettem az övet (bonyolult műanyag csat, melltartó alá, úgy, hogy közben próbáltam nem cicit villantani), aztán mikor sikerült, azt mutatta, hogy 60 a pulzusom, ami igen alacsonynak tűnt, és ekkor a tudatalattim eldöntötte, hogy tesztelni kéne, működik-e, és akaratlanul rákiabáltam magamra, hogy feljebb menjen a pulzusom. Nem tudom, mással történt-e már ilyen, de eléggé zavarba ejtő érzés volt. Barátnőm ordítva röhögni kezdett, aztán persze én is, meg kicsit szégyenkeztem is. A pulzusom viszont feljebb ment.