Aki a virágot szereti, ugyebár, csak az a jó ember, és mindenki biztosan nagyon szeret cserepes virágot kapni, mert az olyan szép. Csak bennem ilyenkor egyből felmerül, hogy a most ragyogó mélyzöld levelű, dúsan virágzó azálea/nemtommi pár hét múlva hogy fog kinézni a felügyeletem hatására, és ettől egyből összerándul a gyomrom. Egy biztos: bármilyen kicsi is a lakásunk, hely mindig van az új jövevénynek, mert az előző növény addigra biztos, hogy kinyiffant.
Nem tudom, miért alakul ez így, talán az lehet, hogy eleinte nagyon igyekszem, hogy majd most, és emiatt túllocsolom, emiatt majdnem megrohad, aztán pár hétre elfelejtem az egészet, és kis híján kiszárad, ettől észbe kapok, és túllocsolom megint, aztán a növény, szívósságától függően, valamelyik ciklusban feladja.
Egyszer egy orchideám új virágot kezdett növeszteni, nagyon örültem, aztán egyszer fenékkel nekitolattam, és letört a virágkezdemény, azóta nem mer újra próbálkozni a szerencsétlen.
Viszont most, úgy tűnik, áttörés előtt állunk, mert egy pompás példányom, miután teljesen elsárgult, most némileg visszazöldült, és igenis növeszt valami virág szerűséget a közepén, aminek hisztérikusan örülök, és emiatt napjában többször megszólítom, fennhangon biztatom, egyszóval öregnénisedem. Az öreg néniknek viszont mindig szépek a növényeik, nem?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.