2006.10.19. 11:38 dormany
Kampókéz
Kampókéz ma elszomorodott. Ennek a kollektív bal lábbal kelésen kívül más oka is van. Véletlenül el kellett töltenem néhány percet várakozva az első "rendes" munkahelyem épülete előtt (tulajdonképp gyakornoki hely, de lényegtelen), és eszembe jutott, mennyire utáltam ott lenni. És megfogadtam akkor, hogy soha többé óriás multi, mert undorító gépezet, amelyben porszem vagy, és tologatod a papírokat, halálra adminisztrálva magad. Minden rendszerhez kötött és még azt is engedélyeztetni kell és sok emberrel aláiratni, ha slozira kell menni... erre tessék, egy ugyanolyan mamutban vagyok porszem (ok, nem porszem, mondjuk vörösvérsejt), és ugyanolyan hülyeségekkel baszakodom. Ráadásul tegnap volt egy témába vágó beszélgetésünk Kedvessel meg O.val,és csak én gondoltam úgy, hogy lehet, hogy megéri 20 százalékkal kevesebbet keresni, viszont olyannal foglalkozni, ami érdekel. Persze ha nem a napi betevőről van szó. De én is csak dumálni tudok, ma szép, rendezett sorban jöttem be a gyárba...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
sailormoon 2006.10.19. 13:44:19
d 2006.10.20. 14:39:56