A szülinapi meglepi jól sikerült, úgy láttam. Az ajándék mibenlétét nem sikerült kiszednie belőlem (csikizős kínvallatás hatására sem törtem meg).
A reggeli miatt aggódtam, mert sejtettem, hogy felébred a zörejekre (a konyharész nem esik messze hálórésztől). Meg amiatt is aggódtam, hogy nem vagyok egy konyhatündér-alkat. Az amerikai palacsinta egész finom lett, bár picit odaégett 1-2 helyen, meg szép se volt nagyon, de illatos. De mind elfogyott.
Most szedelőzködünk, leugrunk a Balatonra. Ebben a lakásban nem lehet aludni egyszerűen, meg semmit se. Tillát is visszük, mert bár alapból kibírna 2 napot, de a hőség miatt nem merjük itthagyni. Kell neki a napi 2 friss víz meg a légmozgás. Emiatt ki kell bírnia a kocsikázást, amit utál. Ilyenkor egész végig halálfélelme van, és a leheteő legkevésbé praktikusabb és instabilabb pózokat veszi fel.
Amúgy ma próbáltam hozzászoktatni a vízhez. Illetve a csöpögő vízcsap közelébe szerettem volna tenni, gondolván, hogy az jó neki (bezzeg az előző madaram szerette!). Ahogy közeledett, a kezemen ücsörögve, hamar kiült az arcára az aggódó, pislogó arckifejezés, miközben enykén félre billentette a fejét. Gyanúja egyre erősebb lett, majd a döntő pillanatban meghátrált, és a vállamon keresett menedéket. Ezt eljátszottuk párszor, de nem sok eredménnyel. Nem adom fel, akkor is megtanítom fürdeni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.