Nem tudom, mikor jön el az az idő, amikor végre nem nézegetem rendszeresen a különböző álláskereső oldalakat. Gyakorlatilag azóta ezt csinálom, hogy kiszabadultam a fősuliról, kisebb-nagyobb megszakításokkal.
Többféle dilemma van: azzal kezdődött, hogy egyáltalán milyen irányba induljak. Vannak az embernek bizonyos képességei, amiket hasznosítani szeretne, vagy legalábbis úgy gondolja, hogy azokból ki lehetne indulni (sajnos nem tartozom azok közé, akik 0 éves koruktól tudták, hogy orvosok/színészek/tanárok/ügyvédek/pékek szeretnének lenni, családi hagyomány sincs).
Így variál az ember, hogy milyen sulit végzett (fősuli előtt az volt a kérdés, hova jutok be, ami még érdekel is), mire van kereslet, miből mehet megélni (a pénz boldogít), és még el se hányom magam tőle, meg talán jó is lennék benne. Reklámszövegíró szerettem volna lenni ezen a ponton (magyarul copywriter). Voltak ügynökségek, próbamunkák, ígéretek, a szokásos szivatások, aztán máshogy alakult. (Ahogy egy interjún mondanám: rájöttem, hogy az ügyfél oldal sokkal inkább nekem való).
Most egy egészen sajátos területen vagyok, és tulajdonképpen tetszik, és véletlenül édesapám pont ezt csinálja, de az egészben nem sok tudatosság volt. És már nem sok köze van az "álmokhoz". És még mindig csak körvonalazódik, hogy mire lesz jó az egész, és még mindig nem vagyok elégedett. Az iparággal már igen, csak a céget és a pozíciót kéne megfelelőre cserélni.
Nem tudom, baj-e ez. Hogy sodródásnak érzem az egészet, és ezt elfogadom. Pedig nem is hiszek a sorsban meg a véletlenekben, max. a szerencsében (meg x-ben).
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.