Lehetne egy standard posztom arról, hogy holnap megyek nyaralni, és még itt ülök a melóban, és mindent el kell simítanom, aztán uzsgyi, megyek kergetni a cápákat. Szerintem minden évben írok egy ilyet, persze ha nem lennék lusta, most ide linkelném, de ezt most inkább ellinkeskedem, stílszerűen fogalmazva.
Különben sem érek rá itt irogatni, mert holnap megyek nyaralni, és még itt ülök a melóban, és mindent el kell simítanom, aztán uzsgyi, megyek kergetni a cápákat.
Nem új gondolat, de minden nap tapasztalom, hogy milyen érdekes, hogy mennyire más képességek, erősségek kellenek a sikerhez, mint azt az ember naivan, fiatalon gondolja. Keményvonalas multi környezetben ez talán különösen igaz. Egy dolog, hogy valamit tudsz, valamiben jó vagy; ha azt nem kommunikálod megfelelően, akkor olyan, mintha nem is tudnád. Aki nem tudja, csak kommunikálja, az pedig olyan, mintha valóban tudná. Elég tehát kommunikálni, nem kell tudni is.
Igazából egyetlen tulajdonság kell, amivel hosszú évekig el lehet evickélni (azért nem örökké): az önbizalom. Kicsit olyan, mint az áram - ha áram van, minden van.
Lehet ezt igazságtalannak tartani, de szerintem 2 út van, ha nem tartozol az "áram-vonal"-ba (hehe): vagy adaptálódsz, és megtanulod eljátszani, arrogánsnak tűnni; vagy elfogadod, hogy nem te leszel a vezérigazgató, de még kisfőnök sem, de abban se reménykedj, hogy viszont békén hagynak, mert nem: így nem felelsz meg az arrogáns vezérigazgatóknak, kisfőnököknek, ezért basztatnak (legyél már magabiztosabb, nem hallod? - ez nyilván segít). Persze nem akarják, hogy megváltozz, mert nekik így kényelmes, ráadásul könnyű préda vagy a tekintélyük fitogtatásához. Valamennyire win-win ez is, kirúgni nem fognak, mert húzod az igát, maximum kicsit feszengsz, vagy leszarod, vagy alkoholista-gyógyszerfüggő leszel.
Szerintem érdemes megtanulni kicsit a szerepet, nem lehetetlen. Még nekem is sikerült valamennyire, szinte már át is élem. Középút is van akkor.
A tengerparti nyaralásnak van egy olyan fázisa, amikor már jópárszor fürödtél, feküdtél a napon, megbámultad az összes körülötted fekvőt, kibeszélted őket, megtippelted nemzetiségüket, a és eljön a lassulás, a kellemes unalom előszele.
Ilyenkor jön az, hogy az ember odasétál a víz széléhez, nézi, ahogy nyaldossák a lábfejét a hullámok, kavicsot, kagylót szed, cápát keres a tekintetével, homokkupacot rugdos stb. Ezek teljesen önfeledt és gondolattalan percek.
Na ezeket a perceket utólag videón visszanézni több mint zavarbaejtő. Konkrétan jobbra-balra toporgok lehajtott fejjel, mint egy idióta. Körözök a homokban a lábujjammal, lapos kövekkel kacsázok, egy-egy jól sikerült dobásnál hátranézek Barátnőmre, hogy "láttad? hármat pattant!", mint egy ötéves. Persze fürdőruhában vagyok, és idén nyárra sem készült el a testem, ráadásul 10 év múlva úgy fogom nézni ezt a videót, hogy de sovány voltam akkor.
Igazából persze nagyon jó volt!
Az osztriga a csiga mellé került. Majdnem 2-szer találkoztam vele 5 percen belül, de aztán mégis befogadta a gyomrom. Soha többé, ahogy csigát se. De legalább egy életre túlvagyok ezen a dilemmán. Boá.
Ja és feltaláltam a dinnye fogót. Az a lényege, hogy egy masszív fogantyú, amit bele lehet szúrni a dinnyébe, és táskaként lehet vinni. Már csak a műszaki tervezés hiányzik. Ha az 5 olvasóm között van mérnök, várom jelentkezését. Ez az 5 amúgy ugyanaz az 5, mint a freeblogon? Mert akkor nincs mérnök.
Ma délelőtt néhány órát egy tárgyalóban töltöttem, egy tanfolyamon. Végig kellemetlen lábszag szivárgott az asztal alól. Nem tudom, mi volt a rosszabb: a szag maga, vagy a félelem, hogy belőlem jön. Gyanús volt a mellettem ülő lány, mert neki a múltkor már döbbenetes szájszaga volt, és aki felül büdös, az ebben a melegben bizonyára alul is. Benne volt tehát minden bizodalmam. Aztán az itthon biztonságában meggyőződtem róla, hogy hálisten nem én voltam a bűnös. Csak az bosszantott ezután, hogy a más bűzében ültem órákat.
Nem teljesen értem a borkóstolókat. Mint borkedvelő ember, mindig örülök, mikor úgy alakul, hogy több féle bort kóstolhatok, és még el is magyarázzák, hogy melyik milyen. Azt gondolom, hogy közelebb kerülhetek a kulturált, poharat fény felé tartó, hümmögve szaglászós borfogyasztáshoz, nem csak iszom azt, amiről úgy emlékszem, hogy mintha egyszer ízlett volna.
Alapbető problémám, hogy nem túl jó a memóriám, és már a legcsekélyebb mennyiségű alkohol is képes arra, hogy tovább rontsa a helyzetet. A borkóstolón ráadásul sokfélét kell inni rövid idő alatt. Az, hogy visszaöntsem, teljesen az elveim ellen való, ezért próbálok derekasan helyt állni, végigfogyasztani a menüt. Így jártam a minap is. Egy nívós pincészet teraszán ültem, naplemente környékén, lassan homályosodtak a kontrasztok, a fülembe duruzsolták, hogy "reduktív eljárás", meg "a második gravitációs pincészet", másra nem is emlékszem. Elmondták még, hogy a tévhitekkel ellentétben a rosé piros szőlőből készül, de ezt már tudtam korábban is. Meg némi viccelődés is volt, hogy öntsük fel szódával/kólával. Sokkal okosabb mindenesetre nem lettem. És nem emlékszem, melyik ízlett.
Az új Superman filmben a Superman az elején, amíg borostás, annyira jóképű, hogy már túlzásnak érzem, szinte zavaró. Aztán mikor kifésülködik, mert felvállalja, hogy ő Superman, akkor már iszonyúan bájgúnár. És folyamatosan ráncolja a homlokát. Meg túl is van gyúrva. És a nejlon ruhából nyak tájékon kilóg a mellszőr, ami nekem visszatetsző. Persze lehet, hogy a heteró lányok és a meleg pasik erre buknak.
Ma este átment előttem egy fekete macska, mintegy utólag igazolva az egész napos szopást. Már amennyiben létezik esemény utáni fekete macska. Ha nem, akkor a java még hátra van.
Klasszikus multis passzív-agresszív napom volt ma, én passzív voltam, a főnököm agresszív, mert ugye mindenki lefelé adja tovább a feszültséget. Alattam maximum a gyalogosok vannak az utcán, esetleg megdobálhattam volna őket az ötödikről. Persze ez is csak utólag jut eszembe, ugyanúgy, mint a frappáns védekező válaszok.
Ma egyetlen jó dolog történt: eszembe jutott, hogy régen volt a Márton Csaba a tévében (talán tévéhárom? azon ment a Beverly meg a Melrose is), és lehetett Fila zoknit nyerni, ha betelefonáltál, és én annyira szerettem volna Fila zoknit nyerni, és csomót telefonáltam, de nem jártam sikerrel. Akkor még számítottak olyan dolgok, mint hosszú telefon zsinór, ami odaér a tévé elé. És délután otthon voltam, iskola után. Nyári szünet is volt. Táborok, meg matiné Bud Spencer mozifilm nézés nagymamámmal, meg volt Kis hableány mozizás is, de asszem, valami perverz ült mellettünk a moziban, meg különben is féltem a Kis hableánytól, mert vagy lába volt és néma volt, vagy tudott beszélni de farokuszonya volt, és ez nekem iszonyú para volt, és ki is kellett menni a moziból, de nem tudom már, hogy a perverz miatt, vagy amiatt, hogy féltem a hableánytól. Mindenesetre ez még a Fila zoknis korszak előtt volt jópár évvel. Ebből látszik, milyen geci öreg vagyok. Mégsem bírom a stresszt.
Bizonyos testi folyamataim szaporábbak a szokásosnál, ezért úgy döntöttem, ma itthonról dolgozom. Ez akár jól is hangozhatna, de igazából tök uncsi. Ingerszegény. Bár lehet munka közben Baywatchot meg Jim szerint a világot nézni, és foglalkozhatnék az állataimmal, de a papagájnak állandó halálfélelme van, a tengerimalac pedig napközben inkább aludni szeret (elfárasztja, hogy egész éjjel kaparászik). Dolgozom inkább.
