Ballag a medve

Találtam egy új sorozatot, Orange is the new black a címe. Arról szól, hogy van egy biszex csaj, akit elkapnak pénz csempészésért, ezért lecsukják, egy női börtönbe. Ennél ígéretesebb koncepciót nehéz elképzelni. Az első rész után nem tudom eldönteni, mennyire gondolják komolyan, például az a rész kifejezetten szórakoztató, amikor a börtönőr csávó magyarázza neki, hogy itt vannak leszbikusok, de egyáltalán nem kötelező más nővel szexelnie, és erre a nőnek komolyabban lebiggyed az ajka. Nyilván egyszerűbb lenne neki, ha kötelező lenne.

Kint várja a nyomi nyálgép vőlegénye, paródiának kevés, életszerűnek meg pláne, bár a vőlegényt Jason Biggs játssza, akin reflexből röhögni kell, mondjuk a fingós jeleneteket örökre kitiltanám mindenhonnét. A fing nem vicces. Kivi leszek a következő részre. Biztos jobb lesz neki a börtönben a hölgyek között.

Vasárnap megnyitom a wakeboard szezont, amit rettegve várok, mert már tudom, mire számítsak. Az aggályaim egyrészt a hideg víz - ezt semlegesíteni fogja a halálfélelem okozta adrenalin -, másrészt az esések okozta fájdalom (annyit mondok: Superman póz, tehát egyik kézzel még próbálsz kapaszkodni a kötélbe, a tested vízszintesen repül utánad, a deszkád ki tudja hová repült, majd egy óriási becsapódást követően méterekre merülsz a víz alá), harmadrészt pedig a kínzó, napokig/hetekig tartó izomláz olyan helyeken, ahol nem is sejtetted, hogy valami féle izom kezdemény is lakik.

Az izomláz ellen már most küzdök, fekvőtámaszokkal és kézi súlyzóval, így sokkal jobb helyről kell, hogy induljak, mint tavaly, nem beszélve a valamelyest már elsajátított technikáról, szóval nyert ügyem lesz.

Egyébként ez is csak egy drog, mert az óra elejétől az óra után plusz 1 óráig teljesen irreálisan feldobott állapotot okoz. Csak ez még menő is. (Képünk illusztráció. Nekem nem ilyen színű a hajam.)

Erős napot zárunk: ma láttuk Istenes Bencét és Kis Ramónát (közös társaságban, de szerintem nem járnak), valamint Rogán Antalt a teljes családjával. Mindehhez csak a Fellini Kultúrbisztróba kellett elmenni. Kicsit féltem, hogy a magas vízállás miatt nem lesz hely a nyugágyaknak, de volt, bár kicsit zsúfoltabban a szokásosnál.

Mindenhol ódákat zengenek erről a helyről, és tényleg van valami megfoghatatlan varázsa. Azt nem tudom, mitől kultúr (tavaly például láttunk egy olyat, hogy egy nő térdig bement a Dunába, felhúzta a szoknyáját és pisilt), de tényleg nagyon klassz részegen fetrengeni üldögélni a vízparton a nyugágyban. Menő nyugati fiatalnak érzem magam ilyenkor. A fények is sajátosak mindig. Kúl hely ez a Budapest.

Csúcsszuper ez a nyár, de nekem nem megy ilyen gyorsan a váltás, még mindig ballonban járok, és furán néznek rám a nyáriruhások, ennyire jól bírom a változást. Esküszöm, megszokásból borzongok is a ballonban, 28 fokban.

Viszont ami tényleg borzongató: Az Eden Lake című thriller. Ajánlom mindenkinek, aki rosszat akar magának vagy az élettársának. Iszonyú giga nyomasztó para, ráadásul ilyen szerintem simán történhet (nem ufós). A lényeg, hogy ne táborozz kettesben elhagyatott tó partján.

Tésztát, pizzát, csokit, tésztát, fehér kenyeret, tésztát akarok tömni magamba ész nélkül. Mondanám, hogy az időjárás miatt, de nem, hanem mert menstruálok. Kiszolgáltatott állat az ember.

Tök szomorú, hogy a munka, amit minden nap végzek, teljesen felesleges, vonalakban nézzük. Nem ad hozzá semmi érdemlegeset a világhoz. A gazdaság élénkítésében talán van egy minimális szerepem, ami állítólag jó nekünk. Mit csinálok? Ülök az infrastruktúra közepén, és információt továbbítok, közepesen érdektelen témakörökben. Adatokból riportot készítek, kérdésekre válaszolok, újabbakat kérdezek, telekonferenciákba tárcsázom be, ahol a résztvevők többségének akcentusát bajosan értem (gondolom ez kölcsönös és ők sem értenek engem), ha jó napom van, akkor gyártatok valamit; a produktivitásom csúcsa, ha benne van a tévében a munkám - ilyenkor még büszke is vagyok. Ráadásul ezeken ugyanúgy stresszelek, mint egy orvos, vagy mint aki hidat épít.

Ez nem panasz, inkább önkritika. Nem lehet mindenki festőművész, de jó lenne alkotni valamit, legalább néha. Lehet, hogy kötök egy sálat. Hogy kell?

Barátnőm: "Régóta kopogsz?"

Én: "Igen."

Barátnőm: "Bocsi, nem hallottam."

Én: "Miért nem?"

Barátnőm: "Lambadát hallgattam."

Tegnap átfutott az agyamon, hogy lehetséges, hogy Zsófi nyeri meg a Való Világot. Ez nagyon elszomorított, de az talán még jobban, hogy rájöttem, hogy ha ő és Aurélió maradnak a döntőben, akkor én szavazni fogok Aurélióra. Ez még annál és mélyebben van, mint amikor (őszinte vallomás következik) Baukó Évára szavaztam Gigi ellen. Ráadásul azért fizettem is.

Mindenkinek vannak foltok a múltján.

Nna. A nyaralás hátralevő része rendőrségi/katonai esemény nélkül zárult. Nem kaptunk sem könnygázt, sem gumilövedéket. 

Isztambul érdekes, és nagyon vegyes érzelmeket vált ki. Ilyen idegenül még sehol nem éreztem magam, zavart az iszonyatos kosz (1-1 fő terük kb. úgy néz ki, mint a Blaha vagy a Széll Kálmán tér, a koldusok számát szorozd 2-vel). Az iszlám vallás nekem továbbra is ijesztő. Fura, hogy milyen kevés a nő az utcán, a férfiak pedig egymással szokatlanul közvetlenek. A turistával is, olyan előzékenyek és segítőkészek, amilyet még sehol sem tapasztaltam, és nem is éreztem kellemetlennek.

A történelmi részek lenyűgözőek, elképzelem, hogy a szultán a palotája teraszáról lenézett a Boszporuszra, és kémlelte a hozzá tartó követek hajóit (bőven volt idejük felkészülni minden vendégre), közben a háremben intrikáltak a női (szinte kedvet kaptam a Szulejmán című sorozathoz - nagymamám mesélt róla). 

Az ételekről röviden annyi, hogy 4 nap alatt 2 kiló jött fel, nyilván sírhatnékom van ettől, de legalább hülyére zabáltam magam végre, isteni ételekkel. 

Hozzáteszem, 4 nap semmire sem elég, maximum benyomások szerzésére.

Nyaraltatok màr könnygàzban? Ma Isztambulban zavargàsok voltak, tüntetès, rohamrendörök stb. A zavargàsok közèppontja a Taksim tèr volt, amit mi nèhàny hete lelkesen vàlasztottunk ki a leendö szàllàsunk helyszínènek (mivel központi hely).

Ma reggel indultunk vàrost nèzni, mikor a szàllodai fiù utànunk szòlt, hogy a tèr zàrva, mert màjus 1. van, ès menjünk szerinte hajòkàzni, vagy valami. Elindultunk az egyetlen irànyba, ahol nem voltak kordonok. Ekkor valami csípni kezdte a szemem, ès gàzmaszkos emberek futottak el mellettünk, meg rendörök. Kezdett fèlelmetes lenni a dolog, ès nagyon furàn nèztek rànk az emberek, èrezhetö volt a feszültsèg. A nök az ablakokbòl kihajolva cserèltek eszmèt fojtott hangon. Az egyik ledobott egy zacskò szemetet, pont mellènk. Ez dramaturgiailag teljesen indokolt volt persze, èn kínomban viccelödtem, hogy szerencsère nem bomba. Vèdtelennek èreztük magunkat, nyilvàn messziröl ordit ròlunk, hogy turistàk vagyunk, ràadàsul hölgyek. Koszos, büdös sikàtorokban mentünk, nèztek minket az ablakokbòl a helyiek, aztàn egyszer csak vège lett a feszültsègnek. Ùgyhogy be is tèrtünk reggelizni egy közepesen bizalomgerjesztö helyre, megettünk vagy fèl tonna börek-et (ez kb a horvàtorszàgi burek testvère), ès tulipàn alakù pohàrból teàt ittunk hozzà.

Kerítettünk egy taxit, a soför 100-zal menve, hàtrafordulva, a kormànyt elengedve magyaràzta, hogy "bomba bomba" (gondolom ez egy közös szavunk), meg a sajàt öklèvel az arcàt èrintve magyaràzta a verekedèst, a harcokat. A fentiekhez kèpest a szultàn palotàja meg Àzsia abszolút uncsinak tünnek (ez volt a mai program - amùgy gyönyörüek), föleg hogy hazafele a fullosan lezàrt, rendöröktöl hemzsegö Taksim tèren jöttünk keresztûl, mert a szerencsètlen turistàkat àtengedtèk a kordonon. Holnapra minden elsimul, azt ígèrtèk. Vègezetül a nap fàjòan kínzò kèrdèse: a rendörök amikor nyugiban sètàlgatnak, mièrt karoljàk àt egymàs vàllàt? Mi ez a romantikus andalgàs???